1.rész- Nagy hír

A meleg víz nyugtatóan csorgott le a testemen. A reggel fáradalmát sikerült kiázatnom belőlem. Mint minden reggelem ugyan úgy kezdődött. Anya feljött a szobámba, hogy ébresszen, de Sonja nyavalygására már sikerült hamarabb felébrednem. Ma nem volt első órám, így nem kellett vele mennem. Persze azért siránkozott már megint, mert nem találta a magas sarkúját.

Elzártam a vizet, és kiléptem a zuhanyzóból. A pára megcsapott, mikor kinyitottam a kabin ajtaját. Ez a tesó mentes levegő illata. A hajamat betekertem a törülközővel, és magamra kapta a köntösöm. A mamuszomban végigcsoszogtam a konyhán, és megláttam valakit az asztalnál ülve.

-            Szia Niall. – boldogan haladtam el mellette, de hírtelen megtorpantam, és visszamentem. – Te meg mit keresel itt? – néztem rá csodálkozva.

-            Cuki a cicás mamuszod. – nevetett.

-            Basszus! Ne nézz! – próbáltam takarni magam. – Mit keresel itt?

-            Gondoltam megnézem, hogy a tesód itthon van-e, de anyukád felvilágosított, hogy ma van első órája, így itt maradtam.

-            És miért is maradtál itt? – néztem rá kérdőn.

-            Hogy elvigyelek a suliba. Anyukád szintén mondta, hogy busszal mennél be. Így gondoltam megszánlak, és beviszlek én magam.

-            De nagylelkű vagy Niall. – forgattam a szemem.

-            Tudom. – vigyorgott.

Felrohantam a szobámba, és gyorsan bevágtam magam mögött az ajtót. Zihálva lelöktem a cuccaimat, és max hangra felkapcsoltam az mp3-lejátszómat. Miért is ne pont 1D szám volt a soros. A Nightchange ment rajta, én pedig nagy szeretettel elkezdtem énekelni. Ugráltam, tomboltam, ahogy kerestem a pompom lány ruhámat. Utoljára akkor láttam, amikor anya hétvégén kimosta. Így magamra kaptam egy itthoni felsőt, amit még apától szedtem el, egy rövidnadrágot, és lesietettem a mosókonyhába. Niall már nem csak egyedül ült az asztalnál.

-            A másik kettőt hol hagytátok? – kérdeztem gúnyosan.

-            Jó a szerelésed. – röhögött Louis.

-            Hagyj! Ezt találtam a szerkénybe! Anya kimosta a pompom lány ruhámat! – vörösödtem el.

-            Hagyjalak magatokra? – nézett végig rajtunk Niall.

-            Szemét!- megfogtam a konyhakezdőt, és nekidobtam.

Ránéztem az órára, így gyors léptekbe mentem a mosókonyhába. Volt még egy fél órám felöltözni, és elkészülni, mielőtt kezdődik a suli. Kocsival olyan tizenöt perc az út oda, ezért gyorsnak kellett lennem.

Tíz perc múlva már az ajtóban álltam, és vártam a fiúkat. Persze, ha én nem lennék itt időben, akkor ezer százalék, hogy nekem állnának, hogy miért kések.

-          Niall, Louis elkések a suliból! – kiabáltam.

-          Várj, mindjárt kész! – kiabálta vissza Louis.

-          Mit csináltok? – mit tudtak csinálni tíz perc alatt?

-            Itt is vagyunk. – Niall az arcomba nyomott egy zacskót. – Anyukád ránk parancsolt, hogy csináljunk neked ebédet.

-            Köszi srácok, de nem kellett volna. – mosolyogtam. – Viszont, ha most nem indulok el, lekésem az első órámat. – mutattam a telefonomat.

A kocsiban jól elbeszélgettem a fiúkkal. Mondta Niall, hogy idén is lesz Zenetábor, és most egy sztár is részt fog venni rajta. Ismerem a vezetőt, sőt apa legjobb barátja. De mégsem tudom megfelelni az elvárásoknak. Idén is beadtam a jelentkezésem, de nem várok túl sokat tőle. Reménykedem benne, hogy felvesznek, viszont ha nem, akkor már nem fogom magam okolni miatta. Ha egyszerűen nem vagyok zenész palántának való, akkor nem tehetek ellene semmit.

Pontosan a kicsengőre érkeztünk meg. Sonja hangját hallottam meg a távolból, ahogy felkiáltott. Sajnos észrevett minket. De nem csak ő vett észre. A suliban mindenki tudja, hogy a nővérem Niall-lel jár, de még soha nem volt a suliban.

-            Niall. – rohant oda hozzánk. Beleugrott az ölébe, és adott neki egy csókot. – Hogy-hogy itt vagy? – nézett rám furcsán.

-            Behoztam a húgod. – mutatott rám.

-            Minek? Nem tudott buszozni? – kérdezte gúnyosan.

-            Anya mondta, hogy hozzon be. – forgattam a szemem. – És inkább örülnél, hogy itt van, mert már egy hete nem láttad, és tudom, hogy hiányzik. – miért van az, hogy én még akkor is kedves tudok vele lenni, hogyha ő a pokolra kíván?

-            April. – futott oda hozzám Jessy, a legjobb barátnőm. – Nocsak, a szőke herceg behozta a hercegnőt? – vigyorgott.

-            Inkább a barna herceg. – lépett ki a kocsiból Louis.

-            Jé, téged is látni? – ütötte meg a vállát.

-            Tudod, néha én is kijövök a stúdióból. – kacsintott.

-            Örülök neki, hogy megint találkoztatok, de Jessy, nekünk nem kéne menni próbára? Monic nem lesz boldog, ha nem megint késünk. – fogtam meg a barátnőm kezét. – Köszönöm, hogy behoztatok. Örültem. – adtam puszit Louis arcára, Niall-lel meg összepacsiztam.

Éppen időben érkeztünk meg a csapatgyűlésre. Mindenki ott volt már, kivéve Monic. Nagyon furcsálltam, mivel soha nem szokott késni. Ha meg nem jött volna suliba, azt mindenki tudta volna. Monic volt az egyike azon lányoknak, akik a nővéremmel voltak. A menők táborába tartozott, akikről mindig tudták merre van.

-            Sziasztok! – lépett ki a tömegből Ditta. -  Közölnöm kell veletek egy rossz hírt. Most írt egy sms-t Monic, hogy idén már nem fog részt venni a pompom csapatban. Sőt, már soha. A szülei ma úgy döntöttek, hogy elköltöznek New Yorkba, ezért neki is velük kell, hogy menjen. Így ma új vezetőt választunk. Aki vezető szeretne lenni, az lépjen előre!

Mindig is szerettem volna a pompom csapat kapitánya lenni. Csak ahogy már mondtam, a nővérem miatt nem lehetett. Így előreléptem.

-          Nahát, csak nem Sonja húga. Na, lássuk, mit tudsz?

-          Eddig nem vettétek észre, hogy itt volt? – kérdezte gúnyosan Jessy.

-          Hagyd. – súgtam neki. – Megmutatom ki itt a legjobb. – kacsintottam.

A pálya közepére mentem, és megcsináltam a szokásos gyakorlatot. Dupla hátra szaltó, felugrás a levegőbe, és fél lábra érkezés.

-          Na? – kérdeztem kíváncsian.

-            Van még másik jelentkező? – kérdezte Ditta. – Ha nem, akkor gratulálok April. Te vagy a kapitány.

Ebédszünetben a szokásos asztalunknál ültünk, mikor valami megváltozott. Mindenki köszönt nekünk, odajött hozzánk beszélgetni. Ezt a tesóm nem nézte valami jó szemmel. Folyton engem figyelt a távolból.

-            Hogy lettél hírtelen ilyen menő? – jött oda hozzánk.

-            Aki a pompom csapat kapitánya, attól mit vártál? – vágtam oda neki. – Nem csak te lehetsz menő ebben az iskolában nővérkém.

-            Nagyon vigyázz magadra, kishúgom! Ha egy rossz lépést teszel, esküszöm, hogy nem maradsz ebben az iskolában. Én vagyok itt a legmenőbb. Nem fogom hagyni, hogy a húgom is közénk tartozzon!

-            Miért vagy ennyire bunkó Sonja? Mi rosszat tettem ellened? Soha életemben nem bántottalak, mindig is te voltál anyáék kedvence! Király baráti köröd, és tökéletes pasid van! Soha nem értem fel hozzád! Akkor meg mindek ez a fenyegetőzés?

-            Majd egyszer rájössz! Majd egyszer! – megfordult, és elment az asztalunktól.

-            Hé, Apr! Niall mit keres itt? – súgta a fülembe Jessy.

-            Nem tudom, de szerintem jobb, ha megnézzük.

Kimentünk az udvarra. Niall a kocsinál állt, és zenét hallgatott.

-          Mit keresel itt? – kérdezte tőle Jessy.

-          A lényegre térsz te is. – néztem rá. – Hogy-hogy itt vagy?

-          Te sem vagy jobb! – forgatta a szemét.

-            Hozzád jöttem April. – mosolygott, mi pedig kérdőn néztünk rá. – Egy levelet hoztam neked.

Átvettem tőle a borítékot. Kibontottam. Egy felvételi lap volt benne. Elolvastam a hozzá tartozó levelet.

-          Felvettek a Zenetáborba! – ordítottam.

-          Nem csak téged. – mutatott Jessy a lapra. Sonja neve is ott volt.