2.rész- Döntés

Lesokkolt ez az egész. Több mint öt éve várom már, hogy végre felvegyenek, erre mit kapok? Azt hogy, a nővérem is jelentkezik. Mikor adta be? Ha ő is jön, én nem megyek! Nem fogja tönkretenni az álmaimat! Ha eddig bírtam várni, akkor nem fog sokat számítani az az egy év.

-            Bocsi Niall, de én nem megyek. – adtam vissza neki. – Nem vagyok kíváncsi a nővérem nyavalygására. Azt sem tudom, hogy vették fel. Soha életemben nem hallottam még hangszeren játszani, vagy énekelni.

-            April, figyelj. Gondoltam, hogy baj lesz, ha meglátod a lapot. De ha adhatok egy tanácsot, akkor ez ne tántorítson vissza. Tudom milyen zenész vagy. Sokszor voltál már velünk a stúdióba, és énekeltél. Neked ezzel kell foglalkozni! De nem akarom erőltetni. Itt a lap, gondolkozz még rajta. – nézett rám kedvesen.

Belenéztem a szemébe. Ahogy néztem láttam benne a bizalmat. Furcsán melegem lett. Nem éreztem még a közelébe így magam.

-            Bocsánat hogy megzavarom a meghitt pillanatot, de nem kéne már bemennünk? – zavarta meg Jessy a szemkontaktust.

-            Szóval gondold át ezt. – adott egy puszit az arcomra. – Ha találkozol a nővéreddel, mondd már meg neki, hogy nyolcra ott vagyok érte.

Otthon melegítőben, pufi zokniba, és pulcsiban üldögéltem a tévé előtt. Hiába volt már nyár, de ez az este nagyon hűvösnek ígérkezett. Meleg kakaót szorongattam az egyik kezemben, a másikban pedig a jelentkezési lapot. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy menjek-e vagy nem. Egyedül voltam otthon. Anya éjfélig dolgozik, apa majd csak holnapután jön haza. És a tesóm pedig a pasijával lóg.

Már éppen bóbiskoltam el, mikor csengettek. Miért nem tudott hamarabb jönni? Persze, amikor már aludnék elfele, akkor jön mindenki.

-            Éppen aludtam. – nyitottam ki az ajtót.

-            Bocsánat. – Louis mosolya fogadott. – Arra gondoltam, hogy mivel egyedül vagy megnézhetnénk egy filmet. – mutatott fel egy DVD-t és egy csomag popcornt.

-            Ha már eljöttél gyere be. – mosolyogtam.

Kellemes férfias illata volt. Tuti próbáról jött. Cipzáras pulcsit, és farmert viselt. Haja kócos volt a próbától, szeme pedig fáradt.

-            Akkor hercegnő, mit szeretne nézni? – ült le a kanapéra.

-            Hát mit hoztál? – húztam magam alá a lábam.

-            Halálos iramban 7.

-            Nem unod már? – röhögtem.

-            Ha veled vagyok, semmit. – adott az puszit az arcomra.

Olyan vörös fejjel ültem a kanapén, mint egy rák. Soha nem gondoltam, hogy ilyen emberrel fogok egy házban ülni, és a legjobb barátomnak mondhatom majd. Persze a találkozásunk elég vicces volt.

Kábé olyan két éve történt. Tesó nagyon rajongója volt már akkor a One Directionnek, így engem is elrángatott egy koncertjükre. A kapcsolatunk ezen a napon bicsaklott meg, mikor a koncert utáni fotózáson voltunk. Épp mi kerültünk sorra, rendesen meg is csináltuk a képet, csak az volt a gond, hogy a mikor sikerült volna lekapnom őket, az egyik rajongó kilökte a telefonomat a kezemből. Sonja nagyon kiakadt, hogy nem csináltam képet, erre Niall felajánlotta, hogy csinálhatunk az övével. Meg is csináltam, viszont az volt a gond, hogy nem tudta elküldeni. Így megadtam neki az elérhetőségemet, és ha valahogy sikerül neki, akkor azt megköszönnénk. Pár nap múlva, nézegettem a facebookom, és jött egy üzenet. Niall küldte át a képet. Elkezdtünk beszélgetni, hülyéskedni. A tesóm is csatlakozott ezekhez a beszélgetésekhez, és egy nap úgy döntöttek ketten, hogy találkoznak. Így jöttek össze. Én közben jól elvoltam a többiekkel, és barátok lettünk.

Edénycsörtetésre ébredtem. Vagyis ébredtünk. A tévé már nem volt bekapcsolva, Louis átkarolt.

-            Jó reggelt álomszuszékok. – rakta le a tányérokat az asztalra anya. – Úgy is keltettelek volna titeket, de látom felkeltetek. – hát ezt most jól elmondta.

-            De hisz, az előbb még este volt, és néztük a filmet. – nézetem rá Louisra.

-            Nyugi nekem is ez az utolsó emlékem. – szorosan magához húzott. – Uh, bocsi.

-            Semmi baj. – mosolyogtam, és rádőltem a mellkasára. – Viszont nekem most fel kéne öltöznöm. Anya, Sonja hol van?

-            Utoljára akkor láttam, mikor Niall-lel felmentek a szobájába. – vállat vont.

-            Huh, mi lehetett ott? – röhögött Louis.

Louis képzelőerejét megakadályozta a kopogás. Nehezen kimásztam a kanapé kényelmes melegéből, és kinyitottam az ajtót. Harry és Liam állt az ajtóban, hatalmas vigyorral az arcukon.

-          Mi ez a nagy vigyor? – kérdeztem tőlük, kómás hangon.

-          Hallottuk, hogy mész a Zenetáborba. – tért a lényegre Harry.

-          Igen, és? – nézet rájuk kérdőn.

-          Tudod, ki lesz most a vendég? – jött a kérdés Liamtől.

-          Nem, de van egy olyan érzésem, hogy ti elmondjátok nekem. – tettem keresztbe a karom.

-         Jól gondoltad. – vigyorgott Harry. – A sógorod. – mutatott a hátam mögé, ahol éppen Niall jött le a lépcsőn.

-          Ugye most csak szórakozol velem?

-          Nem.

-         Akkor megvan, miért jön Sonja is. Komolyan ennyi miatt felvették. Ez kész kibaszás velem szemben. – a vérem forrt az idegességtől.

Persze, ha a nővéremnek a pasija lesz a sztárvendég a táborban, akkor őt egyből felveszik. Nekem meg küzdeni kellett éveken át, hogy végre észrevegyenek. Ezt még nagyon megbánja a tesóm. Esküszöm, kikészítem a táborban. Még van egy teljes hetem arra, hogy kiterveljem a teendőket. Meg fogom mutatni a vezetőknek, hogy sokkal tehetségesebb vagyok, mint Sonja, és nem csak azért vettek fel, mert a barátom ott lesz!